Szingapúri öregúr

A Full Monn ünnepén mentünk el Uluwatuban. Kötelező túrista látványosság. A kötelező volta, mit sem von le gyönyörűségéből. Lila sarongban pompázó férfiak és nők tömege és zsúfolt parkoló fogadott. Jobbra a templom, balra a kis sövény. Mi balra indultunk, arra voltak kevesebben. Hegytetőn vezetett a kis sövény, alattunk  a tenger csapódott a sziklafalhoz és gyönyörű hófehér habot gyártott.

Egy szép zöld mezőre értünk, ahol sapi-k - őzike szemű, nem boci-forma haszonállatok - legelésztek. Egy távol-keletei idős, ősz hajú, mosolygós szemű férfi megszólított minket:
- Magukat is a természet vonzza inkább?
- Hát igen, gyönyörű itt! A gyerekek szaladgálnak legalább egy kicsit és ijesztgetik a bocikat-szólalt meg a férjem, aki imád új ismeretségeket szerezni.

A szokásos" honnan jöttek" kérdésnél kiderül, hogy a férfi szingapúri.
- Én már 60+ vagyok - mondja az úr -, évente 4 hónapot Nepálban, 4 hónapot Indiában töltök, de most nagyon elgondolkoztam azon, hogy itt veszek egy kis házat Balin.
- Hát ez nekünk is megfordult a fejünkben - vágom rá én, aki imádom az épületeket és ingatlanokat. Ha vásárolni nem is tudok, csak álmodozni arról, hogy vásárolnék... szóval emberemre találtam.
- Én 30 éve mentem Szingapúrba Malájziából, azóta élek ott. Már elég a nagyvárosból - önti ki szívét az öregúr.- Én szívem szerint most is elindulnék a hegy felé, de sajnos itt a családom, szóval visszafordulok és megnézem a kötelező programot.
Mi meg - öszenéztünk a férjemmel- szívünk szerint évente 8 hónapot utazgatnánk, mint ő!

A nagy zabálás

A singapúri Nemzeti Múzeumban külön kiállítást szentelnek az utcai kifőzdéknek, itt úgy mondják - 'foodcourt'. Már a 20.század elején is az utcán evés volt a legegyszerűbb, legelterjedtebb étkezési mód. A főként férfiaknak munkát adó kikötővárosban kemény élet volt, a legegyszerűbb volt a kis kifőzdékben gyorsan belapátolni egy levest a fárasztó munka után. Ma is az.

 A szingapúriak imádnak enni. Ez a súlyukon nem látszik, kevés a súlyfelesleggel küzdő ember, ha látok is elhízott testeket, azok turisták vagy indiaiak.
Minden foodcourt tömve van. Minden bevásárlóközpontban egy külön szint van az étkezdéknek, ahol egymás mellett sorakoznak a vietnámi, thai, indiai, japán, kínai kifőzdék. Különös illatok, fűszerek, egészséges és kevésbé egészséges ételek kavalkádja. Átlagosan 100-200 ember eszi, majszolja,pálcikával és kiskanállal lapátolja, vagy kézzel csipegeti az ebédjét, vacsoráját egy-egy helyen.

Amikor megérkeztünk, 2 hétig csak foodcourtban ettünk. Imádom. Szétrebben a család, mindenki végigjárja, körbejárja a kajálda szintet. A lányom persze sosem arra jön amerre én, 13 évesen ő már direkt a másik irányba indul.Kap pénzt, rendel magának. -Apa, segíts- hangzik néha, de általában megoldja egyedül és persze mindig az ő kajája a legfinomabb.

Én általában ráállok egy témára, és azt eszem napokig. Aztán váltok, ha telítődtem az ízekkel. A tésztás ételekkel nem tudok betelni. Iszonyú jók. Inni persze Tiger sört kell, a maláj tigris országában mi mást lehetne?

Sikh Temple

Tegnap este búcsú vacsorát tartottunk, kiköltöztünk a szállásunkról. Éjfél körül az indiai, spanyol, perui és magyar étkek maradéka és a mosatlan edényhalom mellett,  szokás szerint a konyhában folytatódott a buli.
- Holnap, vasárnap mi mindig templomba megyünk Radikával - mondja Gayant az indiai barátunk- gyertek velünk! Nagyon örülnék, ha az utolsó napot együtt tölthetnénk! A Sikh templomban megebédelünk együtt, szent, áldott ételt kapunk.
- Úgy érted, hogy pár falat szent ételt meg kell ott kóstolnunk? - kérdezünk vissza.
- Nem!Kaptok rendes ebédet, együtt ebédelünk- feleli nevetve Gayant.
Nagyon nem tudtuk elképzelni,hogy mi fog történni, így a biztonság kedvéért a gyerekek kaptak otthon ebédet. Gayant sikh, bár nincs turbán a fején. A sikh férfi bármilyen színű turbánt viselhet, a színt a ruhájához választja. Rózsaszín, világoskék, sárga és természetesen fekete turbános férfiak sétáltak az úton a templom felé.

Életem egyik legérdekesebb, legmeghatóbb óráit éltem át.
Kéz és lábmosás után,mindenki sálat, kendőt tett a fejére, és beléptünk a hófehér templomba. Még Benjámin is érezte, hogy ez most fontos, és hagyta, hogy a kendőt a fejére kössük. ( 2 éves, és ezt általában nem tűri. )

 A fő épület közepén, virágfűzérekkel, szőnyeggel körülvett emelvényen a  fekete turbános, hosszú fehér szakállú öreg guru kántálta vég nélküli imáit.
Minden lépcsőt megérintettünk, fejet hajtottunk földig, összetett kézzel imádkoztunk, miközben kaptuk az áldást.Elől az indiai pár, aztán a spanyol keresztény pár, majd a katolikus magyar család. A 3 gyermekünk is tette amit kellett. Körbejártuk az emelvényt, minden oldalához a fejünket odaérintettük, majd az udvaron a folyamatosan lángoló szent tűzből merítettünk erőt.

Később kaptunk a kezünkbe egy kis szent falatot, ami bármi is lehetett volna, de szent grízes tészta volt, ráismertünk. :-) És beléptünk az igazi étkezdébe. Nagy terem, sok sor asztallal, tálca...szent menza. Bárki, aki bejön ide, az kap ebédet. Ingyen. Megdöbbentő volt számomra, hogy mennyire szép, jóindulatú, másokon segítő ez a vallás. Önkéntesek főznek, adományokból készítik az ebédet, és önkéntesek mosogatnak.

Rizs és lencsefőzelék volt a menü, nagyon finom, fűszeres, tápláló ebéd volt. Finomabb, mint ahogy kinéz. :-)
Utána szintén hasonló semmitmondó színű teát kaptunk, de az illata fenséges mézeskalács illat volt. Fahéjas, tejes forró tea volt, mézzel.

Sokan néztek minket, és kedvesen kérdezték, hogy honnan jöttünk. Gayant büszkén mutatott be az ismerősöknek és a nem ismerősöknek is. 

Az óriás mosoly nem tudom mikor került az arcunkra, de nem lehetett egész nap letörölni rólunk.

Zöld

Minden zöld, bármerre nézek, minden virágzik.

 Sentosa csodálatos sziget, hetente kijárunk oda. Homokos tengerpart, strandröpi pályák, csinos sportos fiúk és lányok mindenfelé.
15 perc sétára lakunk a Botanikus kerttől, ahová esténként, hetente többször kisétálunk.

Néha futok.Na jó, az igazság az, hogy próblok futni, mert nagyon csábító, hogy sokan sportolnak, futnak. Nekem még nehéz. Este 6-7 körül is 28 fok van és pára. De izzadni már megtanult a szervezetem, percek alatt csurom víz a pólóm.

Esténként, ha belépsz a Botanikus kertbe, már nem hallod a várost, mintha  a paradicsomba érkeznél. Tavak, esőerdő, vízesés, játszó gyerekek, sportoló felnőttek. Illatos virágok.

A városban sétálva, a nagy, magas sokemeletes apartman házak között, találsz régi épületeket. Minden járdaszegély, minden kis előkert burjánzik a zöld növényekben, pálmák, akáciák mindenfelé, és gyönyörű fű.

Ez az egyik kedvenc utcám. Mondjuk ezt fogom még írni másra is, minden nap van új kedvencem. Gyönyörűen felújított kétszintes tradicionális kínai épületek, lakóházak.  A részletek finomsága, szépsége, mindig megragad.  

Haze, haze, haze

Ismét bővült a szókincsem.- Haze=szmog, ami az Indonéz esőerdők felégetésének következménye. Májustól októberig tart Szingapúrban.

Szerda este a magyar lányokkal elmentünk az Arab Streetre, egy nagyon hangulatos Blu Jaz nevű helyre (  betű szerint ez a hely neve :-) ). Direkt bentre foglaltunk asztalt. Minden aggódó férj felhívta a figyelmünket rá, hogy csak bent üljünk, tisztított levegőjű légkondis helyen. Mire megérkeztem- kicsit elkavartam szokás szerint - már Marcsi és Márti ott voltak. Boldogan ültek bent a zenekar mellett, akik jófajta jazzt nyomtak, nem halkan. Tök jó asztalunk volt, egy dívány és pár kényelmes fotel két kis körasztal körül. Ellenben minden ablak nyitva volt. Vagy nem is volt ablak? Mire a többiek is megérkeztek (7-en voltunk), úgy döntöttünk, hogy a kerthelyiség mégis jobb, ott legalább halljuk majd egymás szavát. 2 mojito után már a haze veszély eltörpülni látszott. Nagy fa alatt ültünk.
- A sok levél az lefogja a füstöt, és megszűri - mondta egyikünk. Néha azért csekkoltuk a telókon a szmog jelentést. Éjfél körül, Eszter felkiáltott: - 300-t elértük basszus!
 Na erre még egy mojitót kirendeltünk gyorsan mindenkinek.
-Ma lett volna  kinti edzése a fiamnak, de kaptunk egy köremailt, hogy 200 fölötti haze esetén, nem lesz megtartva. Bár a helyi anyukák közölték, hogy ők 100 fölött már nem viszik a gyerekeket utcára- mesélte Kinga.
Sokat nevettünk, néha szalvétát tettünk bajuszként az orrunk elé, férjeink megnyugtatására...
Másnap reggel iszonyú fejfájásra ébredtem 10 körül, és a tüdőm kapart. Felötlöttek a régi emlékek, fűstös egyetemi kocsmákban töltött éjszakák után is ennyire szarul éreztem magam, főleg az elfogyasztott szörnyűséges boroskólák miatt.
Tényleg, hol is voltam tegnap egész éjjel???Haze song