Szingapúri öregúr

A Full Monn ünnepén mentünk el Uluwatuban. Kötelező túrista látványosság. A kötelező volta, mit sem von le gyönyörűségéből. Lila sarongban pompázó férfiak és nők tömege és zsúfolt parkoló fogadott. Jobbra a templom, balra a kis sövény. Mi balra indultunk, arra voltak kevesebben. Hegytetőn vezetett a kis sövény, alattunk  a tenger csapódott a sziklafalhoz és gyönyörű hófehér habot gyártott.

Egy szép zöld mezőre értünk, ahol sapi-k - őzike szemű, nem boci-forma haszonállatok - legelésztek. Egy távol-keletei idős, ősz hajú, mosolygós szemű férfi megszólított minket:
- Magukat is a természet vonzza inkább?
- Hát igen, gyönyörű itt! A gyerekek szaladgálnak legalább egy kicsit és ijesztgetik a bocikat-szólalt meg a férjem, aki imád új ismeretségeket szerezni.

A szokásos" honnan jöttek" kérdésnél kiderül, hogy a férfi szingapúri.
- Én már 60+ vagyok - mondja az úr -, évente 4 hónapot Nepálban, 4 hónapot Indiában töltök, de most nagyon elgondolkoztam azon, hogy itt veszek egy kis házat Balin.
- Hát ez nekünk is megfordult a fejünkben - vágom rá én, aki imádom az épületeket és ingatlanokat. Ha vásárolni nem is tudok, csak álmodozni arról, hogy vásárolnék... szóval emberemre találtam.
- Én 30 éve mentem Szingapúrba Malájziából, azóta élek ott. Már elég a nagyvárosból - önti ki szívét az öregúr.- Én szívem szerint most is elindulnék a hegy felé, de sajnos itt a családom, szóval visszafordulok és megnézem a kötelező programot.
Mi meg - öszenéztünk a férjemmel- szívünk szerint évente 8 hónapot utazgatnánk, mint ő!