Bangkoki zöldség piac

Nagyon szuper lakást találtunk. A legjobb az volt benne, hogy az utcánk túloldalán volt a kaja piac. Hétfő, szerda, péntek délután 4 óra körül elkezdtek kiapkolni az árusok.
- Nem érdemes odamenni, mert ott minden zöld! Zöldségek, halomban, zöld levél, zöld levél hátán. Semmi ehető, vagy ha az, nem tudjuk, hogy kell megcsinálni.-Orsi barátnőm így fogadott minket. Na, de én nem hagytam annyiban. Egyszer élek!

      Másnap délután már 4 órakor ott toporogtunk a férjemmel és Orsival. Gyerekek nélkül, biztos, ami biztos. Óriási kondérokat állítottak fel éppen, gyújtották a lángot, főzték a vacsorának valót az árusok. Érkeztek a furgonok, pakolták a zöld dinnyét, a zöld paradicsomot, a zöld mangót és a zöldségeket, amik különböző méretű, és illatú levelek voltak.Én szívem szerint vázába tenném a legtöbbet. Igaza volt Orsinak. Semmi ehető. De nem adtuk fel.
-Menjünk beljebb- bátorítottam a többieket- kukoricát akarok enni és paradicsomot!
     Leghátul, egy aranyos néninél felcsillant valami piros a pulton. Paradicsom! Ha állsz a pult előtt, akkor egyszer csak meglátod a hagymát is és a krumplit is. Nincs sok belőle, de azért van. És minden 20 Baht.( 140 Ft.) Mindenből egy kilót vettünk, annyira megörültünk az ehető zöldségnek.Találtam még hosszú zöldbabot is, amit anyukám megirígyelne, mert nála is terem  néha hosszú zöldbab, de ez majdnem 1 méter hosszúra nőtt!
Aztán az illatok elárasztják a piacot, rotyognak az ételek, sülnek a sertés és csirke húsok. Zsoltinak az tetszett a legjobban, amikor tandoori szerű agyag hordóban sütik a húst. Vettünk egy egész oldalast Jánosnak, aki ezt kapta szülinapi torta helyett. Gyertya is került rá estére.

- Kukorica!- kiálltottam fel, amikor megéreztem az illatát. Volt nyers és főtt verzióban. A vicces, hogy főzve is ugyanannyi, mint nyersen. Három darab, na kitaláljátok mennyi? Hát persze, hogy 20 Baht.
De főttek komplett ételek is, vitték az asszonyok a vacsorát haza, nejlon zacskóban adagolva. Rizst, curryket, leveseket. A húsok jól néztek ki, a disznónyelv is szép volt, a csülök is jó puhára főtt, a halak finoman sülve, levélen tálalva igazán ínycsiklandozóak voltak. A kibelezett béka nyersen nem olyan szép és a rovaros pultot is elkerültük. Mindig azt hittem, hogy ez csak afféle turista látványosság, hogy pici és nagy soklábú rovarokat sütnek, de be kellett látnom, hogy fehér ember ezen a piacon nem volt rajtunk kívül és bizony a nejlon zacskókban ott csörögtek a fél kilónyi sült inyencségek. Mennyiért? 20 Baht-ért.

Ázsia Velencéje - na csak azért, hogy örüljetek

Ázsiának két arca van, vagy sok. Ezt is mondják.  A múlt heti bejegyzésemben, az írtam, hogy lehet, hogy Velencében járok, de valami iszonyatosan nagy baj történt vele. Mivel azóta jártunk a csatornák partján ismét és megnéztük a What Arun-t, ami egy csodaszép templom, újra tudtam fotózni az utat. Készítettem egy fotósorozatot azoknak, akik azt várják el Bangkoktól, hogy szép legyen. Csak, hogy megnyugodjanak. Tényleg szép.

Neeem ééérted, vazze ?!

Tudnotok kell, hogy Bangkokban nincsenek házszámok. Házaknak vannak nevei. Illetve a keresztutcák vannak számozva, így nagyjából be tudod lőni az irányt, de egy idő után a taxisnak mutogatsz, úgy jutsz el a kívánt címhez.

Nagyon vicces. Először is, másodszor is és bár közben egy ideig nem vicces, de végül megint az lesz.

Taxit leintjük, az első ajtón behajolva próbáljuk érthetően kiejteni az úticélt:
- Kérem vigyen el a Thanon Chan-ba. Sathorn negyed.
-Hm?- és elhajt.
Megállítjuk a következő taxist. A beszélgetés egyszerűsödik:
- Thanon Chan? Sathorn?- válasz nincs, csaj fej ingatás.Nem érti. Elhajt.
Következő taxit intjük le, még szerencse, hogy sok a taxi, szinte pár percet sem kell várni mire jön a következő. Rutinosnak hisszük magunkat, előre megbeszélt terv szerint, bepattanunk mindannyian a hátsó ülésre, bezárjuk az ajtót és csak akkor mondjuk meg az útirányt. Ez most beválik. Elindulunk végre. Közben Orsi már harmadszorra próbálja a kiejtését tökéletesítve mondani a címet, na végre valami dereng a soför arcán, végre megértette. Hú, nem volt könnyű.
Egyszer a katolikus templomba mentem a 2 éves kisfiammal, gyerekjátszóházba. Beülök a taxiba és mondom:
- Convent Road, Christ Church.- Látom a sofőr fején, hogy nem érti. Volt egy titkos kódom ehhez az úticélhoz:
- Hospital? Thanon Convent?- nem hat, nem érti, már kezd verejték csorogni a halántékomon. -Hospital? Hospitál? Wat?- összeteszem a kezem, mintha imádkoznék. Nem érti, hiszen ők így köszönnek. De valamiért elkezd derengeni neki valami, fény csillan a szemében.
-Doctor?- kérdezi. Igen, doctor. Ki is tesz a kórház bejáratánál, ahol már ápolók várnak, hátha komoly a baj. Alig tudok elszabadulni, hogy visszasétáljak az 50 méterre lévő templomhoz, a játszóházhoz.

A Thanon Chan az egyik autópálya nagy lehajtó útja, kb. a Rákóczi úthoz hasonlítanám, persze ez az utca jóval hosszabb, több km hosszú. A Thanon Convent tele  van, számunkra fontosnak tűnő épületekkel, egyetemmel, templommal, óriási kórházzal. Azt gondolnám, hogy fontos utak, ismeri mindenki.

Ma este elmentünk meginni egy pohár bort. Borozóba mentünk, nagyon hangulatos bisztróba, nagy betűkkel volt kiírva a bejárathoz: Wine. Itallapon van bor koktél, naranccsal, egyéb gyümölcslével, más alkohollal. De önmagában bor nincs az itallapon.
 Jön a pincér csaj, kérdezzük tőle, hogy milyen vörös borok vannak.
Nem érti.
- Red wine? - kérdezi Orsi.
Zavart mosoly, nézeget a kollégájára a pincér, mit akarhatnak ezek a fehérek. Nagyon bonyolult a rendelés. Jön is segíteni a kolléga.
- Red wine?- hát a fiú is furcsállja a kérést, de nagy nehezen rájön, hogy mit szeretnénk. Én már jóval előbb megúnom és a pohár sört választom, amiről fotó is van az itallapon.
Megisszuk, mennénk. Kérem a számlát. Úgye nem lepődtök meg már ti sem.. nem érti. Mutatom az ujjaimmal is.
-Bill, pay- próbálom minden hogyan. előttünk üres poharak, üres tányér. Nem érti.

 Mi a hét úristent kérhetünk, úgy, hogy közben az újjaimat is dörzsölgetem? Szerintetek?! És egyébként is mit szeretnék inni egy borozóban?! És az a 50-70 fehér ember, aki a bisztróban ül rajtunk kívül, hogyan kapták az asztalukra a borospoharat tele borral?! És ha megkapták a borukat és megitták, akkor ezen az estén nem hangzott el a wine és a bill szó, már vagy 100 alkalommal  előttünk?!

Hazafelé a taxisnak mondjuk:
- Nang Linchi - ez az új címünk, egy viszonylag rövid utca, nem túl forgalmas.De ez az az utca név, amit mindig értenek a taxisok és  mindenhonnan odatalálnak. Ezért érdemes volt elköltözünk! És boldogan dőlünk hátra a hűvös taxiban.